LILA 

           VEGYÉSZBAJNOKSÁG

MENÜ

Kedves Tanulók és Kollégák!

 Ebben a tanévben újra indul a Lila Vegyészbajnokság országos kémia verseny. Részletes információk, és a versenyszabályzat elolvashatók VERSENYKIÍRÁS menüpontban.

 Előzetes információk:

  • Két internetes fordulót követően a döntő a korábbi formában, Gyulán kerül majd megrendezésre. Pontos dátumok a versenykiírásban találhatók
  • A nevezés egyénileg (ha egyedül indul valaki a saját iskolájából,) vagy csoportosan (amennyiben egy iskolából több versenyző is benevez a versenybe) küldhető be, módja a versenykiírásban olvasható.
  • A döntőbe mindkét évfolyamból az első két forduló összesített pontszáma alapján a legjobb eredményt elérő 20-20 tanuló kerül be + 5-5 meghívott versenyző. (A korábbi szisztéma szerint.) Ide meghívást kapnak a felkészítő tanárok is.
  • A döntőbe kerülő valamennyi versenyző és felkészítő pedagógus ajándékot és emléklapot kap, a dobogós helyezett tanulókat és felkészítő tanáraikat ezen felül oklevéllel, és tárgyi jutalommal díjazzuk.
  • Különdíjban részesülnek a döntőn a szabadidős kvíz és a játékos sportvetélkedő első helyezettje, és az a pedagógus, akinek a legtöbb tanítványa nevezett a versenyre.

 A felkészüléshez a korábbi (már nem működő) honlapon megnézhetők előző évek feladatsorai. (www.lilavegyesz.fw.hu)

 Várjuk a jelentkezéseket!

      Sikeres versenyzést kíván:

             Molnár Sándorné

             a  verseny szervezője

            Tel.:  06-30-4232-333

 

 

 

Asztali nézet